Gyermekek esetében káros, mi több, ostoba kérdésfeltevés. Amióta tanár vagyok, harcban állok ezzel a dilemmával. Évtizedek óta szülők tucatjait győzködöm arról, hogy a sport nem elveszi a gyerekek idejét a tanulástól, hanem aktivizálja azokat a szellemi kompetenciákat, amikre csemetéinknek nagy szüksége van az iskolai helytálláshoz. Köztudott, agyunk két féltekéjének működése nagyon is különbözik egymástól. A bal a racionális,az okos és a tudós, míg a jobb a kreatív, az ügyes, a vicces és muzikális, ha megengedik nekem ezt az erős leegyszerűsítést. Mikor zavar támad bármelyik oldalon, a másik fél(teke) siet a segítségére. Már ha engedik! Vagyis fenti dilemmánkat tekintve, ha tanulási nehézséggel küszködik szemünk fénye, irány az edzés! Nem is értem, miért nem írhatja fel az orvos ezt receptre, nekik talán jobban elhinnék az elkeseredett szülők, hogy ez bizony segíthet. Mert nekem igen ritkán hiszik el! Talán, ha fehér köpenyt húznék a glott gatyám helyett? Talán a következő életemben ezt is kipróbálom. A rendszeresen edzésre járó gyerekeknek jóval kevesebb a tanulási nehézségük, mint szegény, otthon kushadó társaiknak. A rendszeres szót itt szeretném kiemelni. Hitem szerint ez a fogalom legalább heti három-négy alkalmat fed. Ennél ritkábban nem érdemes, mert gyermekünk nem lépi át azt az ingerküszöböt, ami után a sport kifejtheti áldásos hatását. Heti 3-4 tréningnél már néha előfordul, hogy ifjú sportolóinknak nincs kedve edzésre menni. Ezért vagy azért. Nos, ekkor lép elő az okos szülői segítség, és apa vagy anya meggyőzi gyermekét, hogy már hogyne mennél, milyen jó lesz ott neked. Meg különben is: ez a feladatod. Higgyék el, kedves szülők, az esetek döntő részében csak elindulni nehéz edzésre, ott már el is felejtődnek a kezdeti fenntartások.
Nem gondolnám, hogy a rendszeres sportolás csak az élsportról szól. Szokták mondani, az a gyerek, aki nem az olimpiai aranyról álmodik, nem is jut sehova. Már hogyne jutna! Elindul azon az úton, ami egészséggel, értelemmel, barátsággal és sok-sok élménnyel van kikövezve. Kellemes séta lehet ez, ami egy életen keresztül átívelhet. Az élsport már egy teljesen más tészta. Nagyon keveseknek szabad csak belevágni, mert sokszor fáj, letör, magányt szabadít rád és még csak nem is egészséges. De mégis: utad végén az Olümposzra juthatsz, halhatatlanná válhatsz. Hőssé! Nézzünk magunkba, ki ne vágyna erre? Érdekel valakit ennek a receptje:
-30% veleszületett adottság
– 10 % szerencse
– 60% szülői háttér (ami szintén a szerencse függvénye)
Akinek van kedve, próbálja ki, vágjon bele! Cudarul nehéz lesz az élete, de a vége mindenért kárpótol. Jól tudom, Lao Ce megmondta:” Nem a cél, hanem az út fontos.” Szép gondolat, de ebben az esetben ezt gyorsan felejtsük el, mert nem így működik a dolog. Remélem, sikerült mindenkinek elvennem a kedvét az élsporttól, de ha ezerből egy gyereknek (szülőnek) mégsem, hát ők a mindenséggel mérhetik majd magukat. Csodás életük lesz!
Mit sportoljon gyermekünk? A válasz nagyon egyszerű: bármit, amihez kedve van. Focizzon, mert az csodás játék, cseppet sem érdemtelenül visz mindent. Kézilabdázzon, mert kőkemény, élvezetes játék ez is, karatézzon, hiszen Bruce Lee is ezt tette, és sorolhatnám tovább végestelen végig.
De ha lehet, birkózzon! Miért is? Hiszen sokszor fáj, de kevésbé veszélyes, mint bármely labdajáték. Rettentően sokat kell dolgozni, de miért baj ez?! Csak magadra számíthatsz, de mégis életre szóló barátságok köttetnek a szőnyegen, nem ritkán nagy ellenfelek között. Sorolhatnám napestig, de inkább elmegyek edzést tartani.
KZ
